Éjjel indultam, a hold se lát
Szép mezők alján, erdőkön át
Csendben lopakodva, ha sötét az ég
Nem látja senki sem, a szívemben mi ég
Társam a szégyen, menekülök
Jaj, meddig még!
Az eső csak kopog, hallgatom
Mint a könnyem, úgy folyik az arcomon
S a tolvaj hold röhög, lopja az álmaimat
Tud mindent és néz, rám zuhan az ég
Társam a szégyen, menekülök
Jaj, meddig még!
Eltűnni kevés, az nem elég
Az emlék mögöttem, a sarkamban ég
És idegenben élek, örökös másodikként
Nincsen már istenem, nincs nyelvem, se zeném
Mert szülőhazám nélkül többé már senki
Nem vagyok én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése